Kosár recycling

Még egész kicsi korában kapott kisebbik lányom egy kis kosarat. (Azóta többet is, de úgy emlékszem, ez volt az első.)
A kosárka az évek során elhasználódott, a fülét ki kellett “operálni”, és nem sikerült visszarakni.

Jó szokásomhoz híven a kosárkát őrizgettem, őrizgettem… egészen 3 héttel ezelőttig.

A hideg és sok hó ellenére a hagymás növénykéim bizony kibújtak korán, ahogy az rendjén van. A talajmozgásoknak meg a gyökerek toló mozgásának köszönhetően néhány hagymácskám egészen a felszínig küzdötte magát.

Jött az isteni szikra, KreatívAnyu színre lépett:)

  • Kicsi lányommal néhány hagymát kiástunk, és elfekvő pici cserepekbe ültettük át. Elosztottuk őket.
  • E kicsi cserepekből kettő épp belefért a kosárkába.
  • A kosár fenekére alufóliát fektettem, arra konyhai papírtörlőt rétegeztem, hogy a kiszivárgó vizet felfogja.
  • Majd beleültettem a cserepekből kettőt ebbe a kis kosárba, és a konyhaablakba tettük.

Minden nap lestük, és egy reggel nagy örömünkre ott illatozott Fanni első jácintja.

Jácint újrahasznosított kosárban

Jácint kosárban

Egy kosár új élete