Mit játszunk téli estéken?

kreatív időtöltés advent

Újra itt van Advent ideje, közeleg a Karácsony.

kreatív időtöltés adventA hosszú téli esték lehetővé teszik, hogy a család többet legyen együtt, tartalmasan töltsék idejüket a gyerekek a szülők társaságában.

A tél hagyományosan a benti elfoglaltságok, a pihenés, a feltöltődés ideje.

Rohanó világunkban, ahol a tévé és a számítógép is családtag, kevesebb időt és energiát fordítunk olyan együttlétekre, mint amit nagyszüleink idejében a kukoricafosztás jelentett. Már nem járunk úgy ismerősökhöz, barátokhoz, mint szüleimmel a faluban, bejelentés nélkül, a társaság kedvéért.

Bár a világ megváltozott körülöttünk, a tél most is egyet jelent a rövid nappalokkal, hosszú estékkel.

Ezek az esték, Advent ideje jó alkalom arra, hogy a gyermekeinkkel való kapcsolatunkat elmélyítsük, javítsuk!

De semmiképp nem a tévé, a számítógép lesz az az eszköz, amely jótékony hatással lehet kapcsolatunkra, ha a hosszú téli estéken egyfolytában háttérzajt, gépies elfoglaltságot jelent!

Nem, nem azt mondom, hogy ne nézzetek filmeket, vagy ne használjátok a gépet, ha eddig is életetek része volt! Hiszen ha okosan teszitek, a filmek is hasznosak és még a gépi játékok is hasznára válik kapcsolatotoknak.
(És persze telik vele az idő.)

De ideje nagyobb hangsúlyt fektetni a közös játékra, egymás gondolatainak megismerésére!
A gyerekek nagyon gyorsan felnőnek, és amit nem adsz meg nekik kisgyermek-korban, azt nem tudod pótolni később!
Ezért érdemes ésszerűsíteni a tévé, a számítógép használatát, és minél több közös játékkal tölteni ezeket az estéket!

Az együtt töltött idő, a közös játék nem csak abban segít, hogy gyermekedet jobban megismerd!
Önmagadban is felfedezheted újra a gyermeket, a kreativitást, és a közös élmények hatására kisimulnak majd ráncaid, oldódik a feszültség!
Ebben az állapotban sokkal kellemesebb lesz a karácsonyi készülődés, sokkal nyugodtabban fogod végezni az ilyenkor szokásos teendőid (bevásárló lista és bevásárlás, takarítás, sütés-főzés).
Még ha most nem is hiszed, még időd is több lesz, magadra is.
Update:
A Mit játsszunk? – Játékkal nevelés kreatívan téma 2011. áprilisában elköltözött.

Mit játsszunk? Játékkal nevelés kreatívan

Ha tetszett, nyomtasd vagy add tovább:
  • Print
  • email
  • PDF
  • Facebook
  • Twitter
  • Propeller
  • Google Bookmarks
  • Digg
  • del.icio.us
  • Netvibes
  • MySpace
  • RSS
  • Live
  • Reddit
  • Posterous
  • Linkter
  • blogtercimlap
  • MSN Reporter
  • LinkedIn
  • Mixx
  • NewsVine

Kapcsolódó tartalom

Kreatív hanganyaggal Krisztiért A jótékonysági árverés szervezését kreatív hanganyaggal is erősítettem. Mivel már egy jó...
Karácsonyi keresztszemes képeslap Saját készítésű karácsonyi képeslap, keresztszemes hímzéssel. A képeslapnak való zöld, ablakos...
Itt a farsang Vízkereszttől hamvazó szerdáig tart a farsangi szezon. A bálak, mulatozások, a tél elűzésének...
Verselő csigaházak A természetet nem lehet becsapni. Márciusban márpedig a hónak el kell olvadni. Persze előfordulhat...
Grab This Widget

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>