Múlt pénteken részt vettem egy rendezvényen, ahol a szervező kisfia is jelen volt.
Egy kedves ismerősöm – akinek az online építkezésében hébe-hóba segítek is, és akinek egy nagyszabású projektjében részt vehetek (ld. bemutatkozás) – szervezésében vettem részt május 6-án egy rendezvényen, ahová ő elhozta a kisfiát is.
Hogy Anita tehesse a rendezvénnyel kapcsolatos teendőit, amikor szükségesnek éreztem, igyekeztem Matyi figyelmét lekötni. Ebben a tevékenységben társam is akadt.
Anita tegnap megosztotta velünk Matyi véleményét, amit rólunk alkotott. A történetben szereplő Anikó én vagyok.
A legszebb bók, amit egy nő kaphat:)
Képzeljétek
a május 6-i gyógyító napra Matyival érkeztem. Szerencsére, jól bírta az anyanélküliséget a tömegben.
Általában Xanita és Anikó volt a megbízott anyuka
Apja hazavitte 5 körül a mamához, úgyhogy mire én hazaértem már aludt.
Másnap megkérdem tőle: hogy érezted magad, meséld el apának.
-Jóóól -mondja elgondolkozva
-Na de mégis miért volt jó? – kérdem én.
-Mert az egy-kettő néninek játék szaga volt.
Elmondanám, hogy hastáncozott a többiekkel. Csak egyszer verte földhöz magát, hogy nem akar velem jönni -ő rajzolni akar (Anikóval) – sírt, igazi könnyeket
Xanita mellett meg úgy ült hosszú időn keresztül, mint aki évek óta ismeri
aztán elaludt egy forgószéken 3 körül -és lefektettük egy kezelő ágyra. Szóval, jó buli volt neki is
Köszönöm mindenkinek még egyszer !!!
Én köszönöm, Manita! Matyi érdeme is, hogy jól éreztem magam, és feltöltődve jöttem haza.
Hát igen, de gondolom azt nem egy majdnem ovis korú pasi súgta a füledbe:)
Ez tetszik!
))
Ilyen egyedi megfogalmazásban még nem kaptam ugyan dicséretet, de olyat már igen, hogy “Abba ne hagyd!”… Az sem volt rossz…