Mivel ma Nőnap van, titkon mindannyian abban reménykedünk, hogy valami kis meglepetéssel kedveskedik nekünk a hozzánk közel álló férfiember.
Persze lehet, hogy te kivétel vagy, és nem számít, kapsz-e ma valamit. De valljuk be, mi nők igenis szeretjük érezni a figyelmességet, és jól esik, ha ez tárgyiasult formában is kifejezésre is jut. Ha valamilyen úton-módon legalább nőnapkor kifejezi a Férfi, hogy mi vagyunk imádata, tisztelete tárgya, mi vagyunk számára A NŐ.
Vízkereszttől hamvazó szerdáig tart a farsangi szezon. A bálak, mulatozások, a tél elűzésének ideje.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mi is többször sütünk a téli, hűvös időben kelt tésztákat. A kicsi annyira szereti a fánkot, hogy szinte hetente kéri. A nagyobbik a túrós batyuért van oda.
Szóval fánkot gyakran sütök, így ismét bebizonyosodhatott, hogy gyakorlat teszi a mestert, egyre jobban sikerül.
A fotó nem a saját sütőtudományomat dicséri. Ugyanis mire lefényképeztem volna a csodásan sikerült, szalagos farsangi fánkjaimat, addigra a siserehad eltüntette mind egy szemig:)
Foto: www.utazas.sk
Fánktésztát bedagasztani és keleszteni több módon lehet.
Anyu a hagyományos, paraszti módon a nagy táljában fakanállal dagasztotta a fánktésztát, mi meg néztük, mikor lesz hólyagos a tészta. Mert akkor jó.
Egy időben dagasztótálat használtam a kelesztéshez, de mióta van kenyérsütő gépem, az keveri ki és dagasztja a tésztámat. Addig lehet kreatívkodni.:)
Olvastam valahol, hogy nem szükséges a szárított élesztőt felfuttatni. Én mégis mindig felfuttatom egy bögre langyos, cukros tejben. Így biztos, hogy jó lesz a tészta.
Miután a kelt tésztát kinyújtottam és kiszaggattam a fánkokat, letakarva kelni hagyom. Ilyenkor rajta kell tartanom a szemem, mert a kicsi él-hal a nyers tésztáért:), a múltkor túl is ette magát.
A szép farsangi fánk tésztájának titkai:
langyos hozzávalók (tojást is időben ki kell venni a hűtőből)
szitált liszt
A fánksütés titkai:
elegendő olaj a lábasba, ami elég forró
először kis lángon letakarva sütjük a fánk egyik oldalát
majd a fedőt levéve megfordítva a fánkokat nagy lángon folytatjuk
nem szabad otthagyni:), mert gyorsan sül
Itt pedig a recept, ami szerint én készítem a fánkot.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
tej
4 tojás sárgája
10 dkg vaj vagy olaj
10 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
rum
Az élesztőt egy fél bögre, két deka cukorral édesített tejben megfuttatjuk. Miután szépen feljött – én hagyom púposra jönni – összedolgozzuk a langyos liszttel, a tojássárgákkal, a cukorral, vaníliás cukorral, és annyi langyos tejjel, hogy közepes keménységű kelt tésztát kapjunk. Végül bedolgozzuk az olajat vagy az olvasztott vajat.
Langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, fánkszaggatóval (elég széles szájú pohárral) kiszúrjuk. (Anyu mindig belemártotta a fánkszaggatót lisztbe, hogy ne ragadjon bele a tészta a szaggatóba, így gyorsabb és könnyebb a szaggatás.)
Letakarva még 10 percig kelesztjük.
A fánkokat aljukkal felfelé bő, meleg olajba tesszük, miközben ujjunkkal a közepükbe mélyedést nyomunk. Az olaj csak a fánkok derekáig érjen!
A fánkok egyik oldalát kis lángon, fedő alatt sütjük, majd megfordítva fedő nélkül nagy lángon folytatjuk.
Itatósra szedve lecsepegtetjük, vaníliás porcukorral meghintjük, baracklekvárral a közepükben tálaljuk.
A baracklekvárt lehet vízzel hígítani és forrósítani, vagy 2-3 evőkanál rummal bolondítani. Én ez utóbbi lépéseket nem szoktam megtenni, igaz, anyu féle házi baracklekvárom nem is igényli a hígítást.
Kenyérsütő gépben dagasztva és kelesztve a farsangi fánkot erre kell figyelni:
Mindig előbb a folyadékokat kell beadagolni, azaz először a 4 tojássárgáját öntöm bele, erre a felfuttatott élesztőt, és még egy kis tejet. Ezután a lisztet, cukrot. Amikor már majdnem összeállt a tészta, akkor öntöm hozzá az olajat.
Ezzel a címmel jelent meg a kreativitásról szóló írásom egy egyedülálló havi magazinban.
Nagyon örültem, amikor Szilveszterkor megérkezett a felkérés, hogy a februári számba írjak a kreativitásról. Őszintén szólva már régi vágyam volt, hogy írhassak ebbe a lapba:).
Most Te is elolvashatod, hogyan függ össze a kreativitás a határidőnaplóval, hogyan születhetnek eget rengető gondolatok hintáztatás közben.
Egy határidőnapló margójára
Avagy: térdelj bele a homokba!
Karácsonyra határidőnaplót kaptam a férjemtől.
Ebben semmi különös nincs, mondhatni cseppet sem kreatív ajándék. Évek óta ilyenkor jutok hozzá e fontos tervezési, alkotási segédeszközhöz, mégpedig mindig tőle kapva azt. Jól megkímélem az uram, nem kell gondolkodnia, hogy mit is vegyen nekem.:)
Kb. 18 év ismeretség távlatából talán te is elvárnád, hogy ne okozzon gondot színében, borítójának mintájában olyan ajándékot beszereznie, ami megfelel az ízlésemnek. Imádom a bordót például. Vagy megjelentek a piacon határidőnaplók olyan kis virágindás-cirádás kivitelben, tavaly olyanom volt. Nőcis, na.
Na de eeeeeeez? Azt hiszem, ezt hívják libafos zöldnek, bocsi:).
Jó pont, hogy ennek a mostaninak legalább a mérete megfelelő (bár nincs benne térkép, s mint tudjuk, egy nő nehezen tájékozódik).
Szóval itt volt ez az ajándék, és napokig csak néztem, próbáltam megbarátkozni a színével. A karácsonyfa alatt eleinte még azon agyaltam, hogy beborítom valamivel – naná, a kreatív énem egyből akciózott volna…
Végül írtam egy sms-t az éppen dolgozó férjemnek az ünnep elmúltával. Hogy annyira, de annyira írnék már bele, annyi tervem, tennivalóm van már elsején is, hogy mégiscsak jó lesz nekem ez a határidőnapló. Persze továbbra is azon gondolkodtam, hogy beborítom.
Tennivalóim sorát csak gyarapította a fő Hősnő, Vidi Rita, de örömmel teszek eleget a felkérésnek. Tudniillik, hogy itt megosztom Veled a gondolataim a kreativitásról.
Ma, január elsején, amikor leültem, hogy megírom Neked a Minervába a kreativitásról szóló cikkem, behoztam magam mellé az alapadatokkal már ellátott, méretében megfelelő, de iszonyatosan ronda színű határidőnaplómat.
Míg a laptopot élesztgettem és persze fixíroztam a határidőnaplót, azon járt az agyam, miről is írjak a kreativitás témáján belül, ami számodra hasznos lehet. Egyszer csak önkéntelenül a monitorról a határidőnaplóra néztem, még fejemet is arra fordítottam, és valahonnan agyam egy rejtett zugából egy belső hang felkiáltott:
“De legalább egyedi!!!”
Innentől kezdve ez nem egy ronda határidőnapló. Hanem az én határidőnaplóm.
Ha most valaki látna, tuti azt mondaná, nincs ki a négy kerekem. Itt vigyorgok, örülök e mélyenszántónak éppen nem mondható, de annál igazabb mondatnak.
Ugyanis rímel arra a gondolatomra, ami egyben az első szülői kreativitást ébresztő minitréningem jelmondata is: Lehet másképp!
Ezennel tulajdonképp meg is fogalmaztam, mit jelent számomra a kreativitás. Remélem, hogy nézetemmel hozzájárulok a Te saját kreativitásfogalmad megalkotásához és gyakorlatban történő alkalmazásához.
A “Lehet másképp!” felismerésem eredetét elmesélem Neked, mert nagyon tanulságos.
Felnőttként, családanyaként sokszor éreztem, hogy valami nincs rendben, hogy nem lehetek önmagam bizonyos szituációkban. A Minerva, illetve a Hősnők blog olvasói hozzád, hozzám hasonlóan olyan nők, akik felismerték magukban az igényt életük valamely (vagy több) területén a változ(tat)ásra, tenni is akarnak érte. De a változ(tat)ási igény felmerülése még nem jelenti azt, hogy pontosan tisztában lennénk azzal, mit is kell megváltoztatni. Egy- egy váratlan helyzet vagy épp mindennapi esemény is hozhat megvilágosodást, felismerést, mint ahogy az velem is történt egy szép nyári nap.
Minden évben hivatalosak vagyunk egy ismerős meghívására a közeli halastóhoz. Ragyogó nyári napsütésben töltöttük az időt, a tó mellett a családok, a gyerekek kedvéért kialakított játszótéren is sokat játszottunk.
Hinta, lengőhíd, mászóka, csúszda. Mezítláb a homokban. Természetesen mindent kipróbáltunk.
Lehajolva kisleánykát be a hintába (elég alacsonyak a hinták, hogy a kicsik kényelmesen tudjanak ki-beszállni, és meglökni magukat). Én szembeállok vele, lökdösöm. Majd átengedjük egy másik kisgyereknek, akit apukája hintáztatott.
Kisgyerek be a hintába. Apuka szemben a gyerekkel. De letérdelt a homokba!
Szemkontaktus, játékosság, intimebb kapcsolat a melegtől vibráló levegőben…
Szinte kívülről láttam magam, amint ott állok, figyelem a gyermekét a homokban térdelve hintáztató apukát, a döbbenet kiül az arcomra, de szinte ugyanabban a pillanatban már át is vált arckifejezésem csodálkozóvá, abból pedig a felismerést is tükröző mosolygóssá:
Lehet másképp!
Nagy képzeletbeli homlokra csapás!
Másképp, mint ahogy mindenki csinálja. Másképp, mint ahogy gyerekként a felnőttektől (szüleimtől) láttam. Másképp, mint a többi anyuka a játszótéren. Másképp, mint…
Azóta tudom, hogy a változtatási igényem gyökere (a gombóc a gyomromban) a neveltetési örökségemből fakadt. Hogy mélyen belém égettek olyan mintákat, amiket az én – kreatív – személyiségem igyekezett újakkal, sajátokkal és sajátosakkal felülírni, de ez mindaddig nem sikerülhetett, amíg nem ismertem fel (legalább tudat alatt) az okot és okozatot, amelynek eredményeként “megvilágosodtam” és megszületett a jelmondatom: Lehet másképp!.
Azt kívánom Neked hát szeretettel, hogy az új évben hősnőhöz méltóan a kérdéses helyzetekben, a kritikus pillanatokban minél többször jusson eszedbe:
Olyan kérdések, amiket nem nehéz megválaszolni. Neked is van valamilyen kreativitás-fogalmad. Megközelítésed tükrözi életed.
Ha kézműveskedsz, ha kreatív hobbit űzöl, akkor abból fakadóan fogalmazod meg, számodra mi a kreativitás.
Ha írsz, festesz, rajzolsz, zenélsz…, akkor pedig ebből az irányból megközelítve beszélsz a kreativitásról.
Bármit is mondj, életünkben jelen van a kreativitás. Igen, a mindennapokban is.
Kreatívan gazdálkodunk pénzzel, energiával, idővel. Kreativitásra van szükség a gyereknevelésben, a helyzetmegoldásban munkánkban és magánéletünkben.
Van egy folyóirat, amely minden hónapban más-más témát jár körül. A februári számban a kreativitás kerül terítékre, és számos szemszögből jelennek meg cikkek a legkülönbözőbb érdeklődési körű írói vénával is rendelkező szakértők, tanácsadók tollából.
Kreatívanyu is megjelenik e lap hasábjain.
Ki gondolná, hogy egy napsütötte forró nyári napon világrengető gondolatok születhetnek? Olyanok, amik az egész életünkre kihatnak?
Szerezd be a Minerva Capitoliuma c. folyóiratot, és olvasd el,
mi köze a határidőnaplónak a kreativitáshoz
hogyan születhetnek eget verő mondatok hintáztatás közben egy ragyogó nyári napon, és
egy homlokra csapás egész életre szóló következményeit
Kreatívanyu 2011-es éve igen termékenynek ígérkezik. Még a múlt decemberben érkezett 3 felkérés, ezek egyike egy havi cikksorozatra vonatkozott.
Örömmel teszek eleget e kihívásnak, és írom meg 12 részes sorozatomat a “játékkal nevelés kreatívan” témakörben egy családoknak szóló weboldal klubjában.
Az oldal tulajdonos-szerkesztője régi ismerősöm, elkötelezett házasság- és családpárti. Maga köré gyűjtött néhány hasonló szellemiségű tanácsadót, szakértőt, és életre hívta a Boldog Családok Klubját.
Kreatívanyu cikkei a “játékkal nevelés kreatívan” témakörben szolgáltatnak hasznos olvasnivalót 2011-ben, egész éven át, havi megjelenéssel.
Az oldalon találsz segítséget a regisztrációhoz (Ref.ID: anikofarkas.dr), vagy használd a regisztrációs linket.
A cikkek Kreatívanyu másik oldalán, a Mit játsszunk.hu – n is elérhetőek.
A Baptista Szeretetszolgálat idén is meghirdette és már tart is a Cipősdoboz Akció.
Az adományozás célja minél több gyermek, család támogatása, főleg tartós élelmiszerekkel.
Update 2010. dec. 13.
Levelet kaptunk a Cipősdoboz.hu-tól
Kedves Anikó!
Megnéztük az oldalt, és nagyon tetszik, köszönjük, hogy így is támogat bennünket!
Minden jót, kreatív és áldott ünnepi készülődést,
Kalla Tímea
Baptista Szeretetszolgálat
A képre kattintva a Cipősdoboz.hu-ra jutsz, ahol elolvashatod, hogyan segítheted az ajándékozást.
Két okból került ide ez a hír.
Egyrészt mert magam is támogatom az akciót, azzal is, hogy kihelyeztem ide ezt a szép nagy bannert.
Másrészt keresik a legkreatívabb cipősdobozt. A pályázatot a Baptista Szeretetszolgálat a Praktika magazinnal közösen írta ki. A pályázatról a hivatalos oldalon a Pályázatok menüpontban olvashatsz bővebben. Nosza, légy kreatív és küldj egy kreatív cipősdoboznyi kreatívan összeállított adományt!
Sosem gondoltam nyűgnek, halálos kórnak:) a kreativitás meglétét, az alkotói lét minőségével ki vagyok békülve.
A magyarul is nagy sikert aratott könyv, az Eat, pray, love (Ízek, imák, szerelem) szerzője, Elizabeth Gilbert érdekes gondolatokat oszt meg a kreatív elme vívódásairól. A videót magyar aláírással olvashatod.
A képre kattintva a könyvet is beszerezheted.
Foto: http://amygoodwin.typepad.com/
…és nem csupán az írók, de bármely más kreatív műfajban tevékenykedők egyaránt, el lettek könyvelve lelkileg roppant instabil emberekként…
Ezek elég félelmetes gondolatok. Neked mi a véleményed erről?
Szégyen – gyalázat, de nem nagyon tudok sütni. Gyerekkoromban volt néhány alap sütemény, amiket anyu ünnepek alkalmával elkészített.
Kézzel kavartam a 8 tojásos piskótához habosra a tojás sárgáját a cukorral, kézi habverővel vertem fel a fehérjét. Rengeteg idő elment vele, de utánozhatatlan piskóták sültek.
A krókusz néhány éve terjedt el a hazai kertekben, népszerűsége egyre nő.
Bájos kis virág, amely igen korán kapható pici cserepekben, hogy a szobába csempéssze a tavasz hangulatát. Ráadásul a kertekben is hamar virágzásnak indul.
A héten “röpködnek a mínuszok”, a két hete kinyílt hóvirágunkat másnapra letörte a szomszéd cicája, ma hózápor volt…
Ennek örömére visszamegyek kicsit növénytanosba, és egy számomra nagyon kedves könyvből kimásolom, amit a hóvirágról tudni érdemes.
A hóvirág 2005 szeptemberétől védett növény, miutánaz Európai Közösségben a természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok közé került (vö. 13/2001. (V.9.) KöM rendelet módosításáról szóló 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelet).
Lomblevelek:
0-25 cm hosszúak, legfeljebb 1 cm szélesek, széles szálasok, felfelé többnyire kiszélesedők, kékeszöld színezetűek. Számuk növényenként többnyire 2-3.
Virágzat:
A növény egyvirágú, ritkábban kétvirágú.
Virágok:
A 6 lepellevél harang alakún összehajló. A külső lepellevelek 14-18 mm hosszúak, elliptikusak, gyakran vízszintesen elállók, tiszta fehér színűek.
A belső lepellevelek csak fele hosszúságúak, csúcsuk lekerekített, külső felületükön egyenként egy zöld folttal.
a virágok bókolóak, melléklepel nélküliek,a virágkocsányok nem hosszabbak a fellevélnél.
A porzók száma 6, a magház alsó állású, 1 bibeszállal. Rovarmegporzású növény.
Termőhely:
a dombvidéki és hegyvidéki övben, kertek, cserjések, nedves lombelegyes és ártéri erdők. A nyirkos, tápanyagban dús, sőt még az enyhén savanyú, laza, humuszos és mély rétegű agyag- és vályogtalajokon is megtalálható.
Kedveli a mulltalajt és a félárnyékot.
A méheknek jó táplálékforrása.