Kokárda gyöngyfűzéssel

Mar 11, 2011 by

  A különböző kézműves technikák elterjedésével kokárdát is több módon készítenek a kreatív elfoglaltságot kedvelők. A hagyományos, nemzeti színű szalagból húzott kokárda vagy a kis masni, illetve az ünnepi érzületet jelképező, a hajtókára gombostűvel rögzített pici szalagdarab mellett pár éve már lehetett látni gyöngyből készült kokárdát is, amely talán meg is előzte létrejöttében a keresztszemes hímzéssel készültet. Sosem fűztem még gyöngyöt, nem készítettem gyöngyből semmit, talán nem is volna elég finom hozzá a kezem. Szóval nem saját alkotásomat mutatom. Évekkel ezelőtt láttam fotón egy olyan gyöngyből fűzött kokárdát, ami igazán tetszett, szép volt. Most, hogy kutakodtam a neten, (a Google a barátod:)), kicsit csalódva tapasztaltam, hogy nem találom ugyanazt. De sok másikat igen, nagyon egyszerűtől kezdve a bonyolultabbakig, és ezek közül választottam ki azt, ami a legjobban tetszik, amit szívesen meg is mutatok. A...

read more

Virágok gyöngyfűzéssel

Mar 19, 2010 by

Számos kreatív technika alkalmas arra, hogy felhasználásával kedvenc virágjainkat megalkossuk. A gyöngyfűzés igen látványos eredményt produkáló kreatív technika, hiszen 3 dimenziós alkotásaink csilloghatnak a fényben, szétszórhatják a ráeső napsugarakat, ezzel is kellemesebbé varázsolva  a hangulatot. A gyöngyfűzést még sosem próbáltam, bár nagyobbik lányom szerint nem ördöngösség. Ha másból nem, ebből a könyvből megtanulhatom. Talán ki is próbálom, hiszen itt a tavasz, ki lehet ülni a diófa alá. Az ismertető szerint a következő mintákat tartalmazza: – Virágok gyöngyből; – Hóvirág; – Fűzbarka; – Krókusz; – Nárcisz; – Tulipán; – Margaréta; – Pipacs; – Harangvirág; – Búzavirág; – Rózsa; – Tárnics; –...

read more