Archive for Kreativ alkotás

Kreatívkodás a neten

Keresztszemes kávés sorozat szülinapomra
Eszméletlen jó eszközök állnak a rendelkezésére annak, aki a neten óhajt mindenféle klassz dolgot alkotni.

 

Nagyon szeretek fotózni és videózni.

Már azt is kitapasztaltam, hogy úgy általában tárgyak fotózásában nem vagyok jó, viszont események hangulatát visszaadni – azt hiszem – azt jól tudok.

  • Nem csak cikkeket írtam, hanem pl. fotóztam is a Szadai Kispályás Focibajnokság első évében. Hú, erről aztán videó is készült, na majd előkeresem és megosztom. Még kezdő voltam, ez az anyag Lillám segítségével született.
  • Aztán mindenféle rendezvényeken készítettem képeket, videókat,

Mi van a tojástartóban?

Húsvéti hímes tojások kreatív tojástartóban
Az előző bejegyzésben mutattam egy tojástartót.

Ebben a kifestett, hagyományos tojástartó dobozban Húsvéttól Húsvétig tanyázik néhány korábbi kreatív alkotás: húsvéti tojások.

Nézzük, mi mindent rejt ez a festett tojástartó!

A benne található, különböző évekből származó húsvéti tojások mind kifújtak. (Egyik évben Németországból kaptunk ajándékba kifújó készletet, gondolom, ma is lehet kapni kreatív hobbi boltokban).

A tojások kifújása

  1. A tojások kifújásához a könnyebb lyukasztás érdekében érdemes egy ideig ecetben áztatni azokat, a sav hatására felpuhul a meszes héj. Persze azt nem kell megvárni, hogy “gyűrhető” legyen:)
  2. Határozottan, erősen kell megfogni a tűt és a tojást is. A tűt egy határozott mozdulattal bele kell döfni a tojásba, mindkét végén. Ha tál felett csinálod, akkor nem kensz össze semmit a kicsorgó tojással:)
  3. Lyukasztás után ki kell fújni a tojáshéjból a tartalmat. Erős fújásokkal, de türelmesen. Nehogy a nagy igyekezetben a kifelé igyekvő sárgája és fehérje nagyobb lyukat törjön, mint amit te szeretnél.

Miután letakarítottad az esetlegesen összemaszatolt héjat, és száraz is, lehet kezdeni a dekorálást.

  • A legkevésbé látható tojások közül az egyik csak kék festékkel egyszerűen mintásra van festve.
  • A bozontosnak látszó nyuszikát formáz.
  • A zöld pöttyös sárga tojáson a pöttyök fényes flitterből ragasztással kerültek a tojáshéjra.
  • Az alatta lévőn viaszcsíkok emelkednek ki a tojáshéj síkjából. Derekán fehérneművarrásnál használatos csipkéből van “öv”.
  • Viaszos a jobb alsó tojás is.
  • Aztán ott a hagyományos piros is.
  • A bal alsót én festettem hímesre, legalább 10 éve:)
  • Ez pedig az egyik legszebb, amit valaha láttam. A most 16 évesem egyik alkotása. Méteráru boltból származó dísznek valóból “zsinórozott” hímes tojás. Egyszerűen gyönyörű.
"zsinórozott" húsvéti hímes tojás

"zsinórozott" húsvéti hímes tojás

 

Ide tedd a hímes tojást

Húsvéti kreatív tojástartó a hímes tojásoknak
Sok-sok évvel ezelőtt húsvéti kreatívkodásaink során készítettük a most már 16 éves nagylányommal ezt a tojástartót, hogy legyen hol gyűjteni a szebbnél szebb hímes tojásokat, amiket hazahoz a kézműves foglalkozásokról.

Legalább 10 éves ez a tojástartó:), és azóta minden évben elővesszük. Az alap egy hagyományos, erős, 10 darabos papír tojástartó doboz.

Temperával festettük rá a sormintákat, mert az szépen fed, töményen nem folyik és elég hamar szárad.

Naná, hogy a hagyományos magyar népi motívum jelenik meg, a piros tulipán:), meg nefelejcs.

Egy szóval ez egy nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető tároló a húsvéti hímes tojások számára, amely hosszú éveken át alkalmas arra, hogy akár a saját készítésű remekműveidet, akár kreatív gyereked évek során készített legszebb vagy legegyedibb hímes tojásait tároljátok, és Húsvétra elővegyétek.

Kreativitásod legyen veled mindenkor!:)

Mindjárt Húsvét

dekupázs papírtálca
Van még néhány alkotás a fiókok mélyén, amiket még az idén meg szeretnék mutatni, hogy Húsvétra Te is kapj további kreatív ötleteket.

A szalvétával dekupázsolt egyszerű, fehér süteményes papírtányér is nagyobbik lányom keze munkáját dicséri.

Szerencsére a legtöbb alkotására felírtam, hogy mikor készült, így ennek a tányérnak az alján is ott a jelzés: Farkas Lilla, 2/a:)

A kerek papírtányérnak van egy szögletes párja is.

Mindkettőt minden évben előveszem az összes többi húsvéti dekorációval együtt – legalábbis azokat a kreatív alkotásokat mindenképp, amelyek még nem nyomorodtak meg az évek során:) – és díszítem ezekkel a  az ünnepre készülődve a konyhát, a nappalit.

dekupázsolt húsvéti papírtálcaTermészetesen nem teszünk rájuk sütit:), inkább csak beállítom az ablakba őket.

Ráadásul ez kedves húsvéti ajándék is lehet a nagyszülőknek, más rokonoknak a kis ügyes és kreatív kisiskolástól, de már egy középsős is biztosan el tudja készíteni egy kis szülői segítséggel.

Szükséges alapanyagok a dekupázsolt húsvéti papírtálcához:

  • papírtálca
  • húsvéti vagy alkalomhoz illő (virágos) szalvéta
  • dekupázs ragasztó
  • ecset

Kellemes alkotással teli kreatív órákat kívánok!:)

Kokárda gyöngyfűzéssel

kreatív kokárda gyöngyfűzéssel
 
A különböző kézműves technikák elterjedésével kokárdát is több módon készítenek a kreatív elfoglaltságot kedvelők.

A hagyományos, nemzeti színű szalagból húzott kokárda vagy a kis masni, illetve az ünnepi érzületet jelképező, a hajtókára gombostűvel rögzített pici szalagdarab mellett pár éve már lehetett látni gyöngyből készült kokárdát is, amely talán meg is előzte létrejöttében a keresztszemes hímzéssel készültet.

Sosem fűztem még gyöngyöt, nem készítettem gyöngyből semmit, talán nem is volna elég finom hozzá a kezem. Szóval nem saját alkotásomat mutatom.

Évekkel ezelőtt láttam fotón egy olyan gyöngyből fűzött kokárdát, ami igazán tetszett, szép volt. Most, hogy kutakodtam a neten, (a Google a barátod:)), kicsit csalódva tapasztaltam, hogy nem találom ugyanazt.

De sok másikat igen, nagyon egyszerűtől kezdve a bonyolultabbakig, és ezek közül választottam ki azt, ami a legjobban tetszik, amit szívesen meg is mutatok.

A blog írója szerint 2×3 cm méretűek a gyöngyből fűzött kokárdák, és kitűzőalapra rögzítette őket. Aki a különböző gyöngyfűzési technikákat ismeri, annak biztosan mond valamit az is, hogy peyote-tal fűzte.

Mit játsszunk márciusban?

Verselő csigaházak

Verselő csigaházak

A természetet nem lehet becsapni. Márciusban márpedig a hónak el kell olvadni.

Persze előfordulhat egy-egy rendkívüli havazás, és az idén még a meleg is lassabban jön, de ettől még az élet nem áll meg. Ma végre pl. megpillantottam az első krókusz bimbókat az udvaron. Egy lilát is, meg egy sárgát is. De krókuszos bejegyzés már van, meg még lesz is, most nem e csodás kis növényről akarok írni…

Amint a hó elolvadt, a séták alkalmával lehet üres csigaházakat gyűjteni.

A kisgyerekeknek is lehet kedves időtöltése a csigák, a nagyobb kavicsok festegetése. Különösen esős időben alkalmas ez a pepecselés a gyerekek lekötésére. Mindenféle technikákat ki lehet próbálni.

Ügyesebb anyukák pedig ajándék gyanánt akár még verseket is írhatnak, virágmotívumokat rajzolhatnak a csigaházakra.

Egy nagyon régi kedves ismerősöm – szinte pótanyám – lepett meg nemrég a fotókon látható festett-rajzolt-teleírt csigaházakkal, kagylókkal, kavicsokkal. Ezúton is köszönöm.

 

2010 farsangján

Csipkerózsika farsangi jelmez kratívan

Megmutatom a tavaly készített Csipkerózsika jelmezt teljes egészében, és azt is elmondom, miből, hogyan készült.

Videó a bejegyzésben!

A ruha alapját egy eredetileg elsőáldozásra varrt ruhának az alsóruhája adta, ami sima fehér vászonból készült.  Varrónői szakszavakat nem tudok, mert varrni nem nagyon tudok:). A lényeg, hogy ez az alsóruha derékban gumis,  és keskeny vállpánttal rendelkezik.

Mivel egy nagyobb lánykáé volt egykor ez a ruha, már évekkel ezelőtt, amikor  a nagyobbikomnak készült belőle jelmez, két helyen felvarrtam. (Jé, azt is meg akartam mutatni. Na majd máskor.)

A ruha elejére korábban eltett, újrahasznosításra ítélt gyengébb minőségű bordó szalagból varrtam zsinórozást imitáló formában díszt. Hercgnői ruhához illendően ezeket a szalagcsíkokat tovább díszítettem apró gyöngyökkel, váltogatva a rózsaszín egy rózsásabb és egy lilásabb árnyalatát. E kis gyöngyöket is még régebben vettem keresztszemes hímzések kellékeként.

Volt egy ezeréves, alig hordott rózsaszín alsószoknyám is. Ez került alul a fehér alsóruha fölé, tehát ez lett Csipkerózsika gyönyörűséges szoknyája. A hercegnő nevéhez méltón csípő magasságban rózsákkal díszítettem.

A rózsák alapanyagául annak a bordó anyagnak a csíkjai szolgáltak, amelyet évekkel ezelőtt kaptam orosz barátnőmtől, amikor adventi naptárakat varrtam:) Eredetileg az ő gyönyörű estélyi ruhájából való, mert túl hosszúnak találta azt:) Ez valamiféle szaténselyem lehet – nem értek az anyagokhoz sem: )-, csíkjaiból varrtam a kibomlott rózsákat.
A rózsák közepére egy szakadt nyakláncból származó fehér gyöngyöket varrtam, “szirmaikon” a már említett apró gyöngyökből “hullott harmat”.

Megint más szalagmaradékból néhány masni is felkerült a szoknyára, hogy “habosabb” legyen, és a hosszát is korrigáljam.
Még gimis koromban, azaz kb 25 éve:) kaptam anyutól egy gyönyörű rózsaszín kendőt, talán selyem. Az biztos, hogy drága volt. Sarkaiban az alapszínnel harmonizáló lila árnyalatokban virágminták díszlenek. Nagyon szerettem, sokáig hordtam, minden tavasszal elővettem. Az évek megviselték, játszós ruha lett belőle előbb csak a ma majdnem 16 évesemnek, majd  a kicsinek is.

Ebből a kendőből lett Csipkerózsika ruháján a finom, kerek vállakat eltakaró lepel. A kendőt keresztben félbevágtam, és a ruha hátán a nyakkivágásra varrtam fel egymás felett elcsúsztatva a két felet. Hogy a nem túl szép varrást takarjam, a szakadt gyöngysor egy részét felöltögettem.

A maradék gyöngysor a ruha elején díszlett.

Hogy Csipkerózsika meg ne fázzon, az előző ősszel vett pelerint még rávette a ruhára, sejtelmesen takarva csodás toalettjét:). Aranyszőke haját gyöngyös hajpánttal fogta le. Végül felöltötte flitteres álarcát, melyet egy gyerekújság mellékleteként szereztünk.

Apró lábacskáira felvette balettcipőjét, így vitette magát az oviba a mi Csipkerózsikánk 2010. farsangján.

(Idén kimaradt  a farsangból a fránya influenza miatt.)

Kreatív karácsonyi ajándék

karácsonyi ajándék kreatívan

Mert a vaníliás cukor készletem valahogy mindig túl gyorsan csappant…

Mint minden rendes háztartásban, nálunk is van otthon mindig pár csomag az alapvető dolgokból, ami a sütéshez-főzéshez kell. Ilyenek a fűszerek, a sütőpor, élesztő és a vaníliás cukor is.

Tavaly nagyobbik lányom rákapott arra, hogy tejet iszik reggelente, langyosan. Ez eddig rendben is van. De vaníliás cukorral ízesíti.  Ez sem probléma, ha nem akkor veszem észre a hiányt, amikor pl. épp fánkot akarok sütni.

Szóval sürgősen ki kellett találnom valamit, hogy ő is ihasson reggelente tejet az ízlése szerint, és ne akadjon ki, ha nincs itthon vaníliás cukor, amit speciel ő fogyasztott el:), és én se lepődjek meg, hogy mielőtt sütni kezdek, boltba kellene menni.

Karácsonyra vaníliás cukrot kapott:)

Vaníliás cukor házilag

Ehhez vaníliarudat kell beszerezni. Egy csomagban általában egy rúd van, ami elég is. A rudat előbb keresztben félbevágjuk, majd hosszában is felnyitjuk a darabokat. Jól zárható (csavaros) üvegbe töltjük a cukrot és ebbe tesszük a rudakat. 1-2 hét alatt a cukor átveszi a vaníliarudak aromáját, és így kiváló házi vaníliás cukor készült.

Tanulság a saját próbálkozásomból: csavaros, lezárható üveg kell, különösen, ha porcukorral készítjük. Ugyanis ha nem zárjuk le rendesen (én balga csak folpackot használtam) a levegő nedvességtartalma miatt a porcukor összeáll.

Kávésüveg újrahasznosítása a kreatív karácsonyi ajándékhoz

Azt már korábbi bejegyzésekből is világos lehet, hogy szenvedélyes újrahasznosító vagyok:). Abban  a pillanatban, amikor kitaláltam, hogy vaníliás cukrot készítek karácsonyi ajándékba, már tudtam azt is, miben fogom tárolni.

Egy formásabb, korábban instant kávé tárolására szolgáló üveget takarítottam meg. Majd dekorációként karácsonyi matricákat ragasztottam rá.
A cukorral megtöltött üveget lezártam – ma már tudom, jobban kellett volna:) -, majd becsomagoltam. Így került a fa alá.

karácsonyi ajándék kreatívan

Keresztszemes kézimunka keretben

Karácsonyfadísz keresztszemes hímzéssel

Bár kategorizáltam a kész művet karácsonyfadíszként,

akár az ajándékot rejtő dobozra is felerősíthető a díszcsomagoló szalaggal ez a keretes keresztszemes kézimunka. Eredetijéről írtam az előző bejegyzésben.

A saját készítésű ajándékok sorában számomra ez az egyik legkedvesebb.

Read more